#rothmuzeumblog

közösség • örökség • kultúra

KÖZÖS ÖRÖKSÉG: LÁTOGATÓKUTATÁSI PROJEKT A HELYI LAKOSOK MEGSZÓLÍTÁSÁRA
Szerzők: Honvári Bálint, McKinley Debóra

2025 őszén a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen első alkalommal került meghirdetésre a Látogatókutatás múzeumokban című kurzus. Ennek célja az volt, hogy tervező szakos hallgatók valós múzeumi környezetben, aktuális intézményi kérdéseken keresztül szerezzenek gyakorlati tapasztalatot a látogatókutatás területén. Az egyik együttműködő partner a Róth Miksa Emlékház és Gyűjtemény volt. Következzenek a hallgatók tapasztalatai a közös munkáról.

Első találkozás az Emlékházzal

A kurzus keretein belül közösen ellátogattunk a Róth Miksa Emlékházba, ahol Kolocz Dóra vezetett körbe bennünket. Mivel korábban még nem jártunk a múzeumban, nagy érdeklődéssel hallgattuk az Emlékház működésének történetét, küldetését és programjait, valamint a fejlődésre és együttműködésre való nyitottságát.

A bejárást követően lehetőségünk nyílt a látottak és hallottak közös átbeszélésére, gondolataink megosztására, ami mindenki számára rendkívül pozitív élményt jelentett. Többek között ennek hatására döntöttünk úgy, hogy ezzel az intézménnyel szeretnénk foglalkozni. Nagyon megfogott bennünket az a lelkesedés, kreativitás, elszántság és friss szemlélet, amely az ott töltött időnket is jellemezte. Ezután már csak azt kellett átgondolnunk, miként tudnánk hozzájárulni egy olyan múzeum munkájához, amely már önmagában is számos újdonsággal és kidolgozott fejlesztési ötlettel rendelkezik. 

Kutatási fókusz és célkitűzés

Dóra előadása során kiemelte a helyi lakosok elérésének és megszólításának kihívását, ezért mi ezt az irányt választottuk kiindulópontként. A kutatás elsődleges céljaként a látogatók motivációinak megismerését határoztuk meg. Bár hosszú távú cél az új látogatók megszólítása, úgy döntöttünk, hogy első lépésként a már meglévő látogatói kör megértésére koncentrálunk. A kutatás célcsoportját a VII. kerület lakosai alkották, egy később bővíthető, jól körülhatárolható közösségként.

A folyamat

A munkafolyamat több, iránykereséssel és ötleteléssel teli konzultációs alkalommal kezdődött, majd két kérdőívet állítottunk össze, egyet az állandó tárlat látogatóinak, egyet pedig a programok résztvevői számára. A kérdések a látogatók motivációira, élményeire irányulnak: miért jöttek el, mi a legfontosabb funkciója számukra a múzeumnak, mi fogta meg őket leginkább. A kérdőív elkészítése után azonban azzal szembesültünk, hogy a kutatási tervből még hiányoznak a kreatív, kísérleti elemek. Tervezőként ez szinte adta magát, és fontos hozzájárulás lehetett a munkához. Ekkor további ötletelési körök következtek, és ebből születtek a legjobb projektötletek.

Kreatív kutatási koncepciók

Kérdőív
A kérdőív esetében azon gondolkodtunk, hogyan tehetnénk azt érdekesebbé, motiválva a látogatókat a kitöltésre. Megoldásnak egy apró játékot találtunk ki: a felmérésben résztvevők a kitöltési folyamat során összerakhatják Róth Miksa egyik mozaik- vagy festett üveg alkotását. A kérdések mellé olyan képeket illesztettünk, amelyek egy műalkotás részleteit ábrázolják: a kép kérdésről kérdésre új darabokkal egészül ki. A kérdőív befejeztével a kész festett üveg látható.

 telefon.jpg

Hűségkártya
Ezen kívül a csapat mind a négy tagja kidolgozott egy-egy további kutatási ötletet. Készült egy hűségkártya gyűjthető matricákkal, Róth Miksa stílusában illusztrálva. A programokon különböző, tematikus matrica lenne szerezhető, amely motiválhatná a látogatókat a visszatérésre és többféle program kipróbálására. Amennyiben a hűségkártya kiadása regisztrációhoz és néhány kérdés megválaszolásához lenne kötve, úgy adatgyűjtési eszközként is használhatná a múzeum.2.jpgÜzenőfal
Újragondoltuk továbbá az Emlékház bejáratánál található üzenőfalat. Ehhez egyedi kérdéskártyákat terveztünk, Róth Miksa korára utaló grafikai stílusban. A kártyákat kifeszített zsinórokra lehetne erősíteni irattartó csipeszekkel. Ez az installáció az adatgyűjtés mellett így dekoratív eleme is lenne az intézmény előterének.4.jpgMozaikszavazás
A különböző kerületekből érkező látogatók arányának mérésére egy “mozaikszavazás” installációt terveztünk. Az installáció az ajándékboltban kapna helyet és egy sor befőttesüvegből állna. A budapesti látogatók a jegyvásárlásnál kapnának egy színes mozaik-kavicsot. Az üvegek egy-egy kerület számát viselnék, a budapesti látogatók bedobhatnák a kapott mozaikdarabot, így képviselve saját kerületüket.3.jpg 

Róth Miksa a városban
Végül egy, a házon kívüli koncepciót javasoltunk, amely városszerte jelölné az épületeket, amelyeket Róth Miksa művei díszítenek, és egyben hirdetné az Emlékházat is. Járdafelfestésben gondolkodtunk, ahol nyilak jelölnék, merre található a következő épület a körtúrán, amely végül az Emlékházhoz vezetne. Felfestés helyett akár táblákat is lehetne alkalmazni. fb_poszt_5.jpg

Prezentáció és visszajelzések

A félév végén prezentáltuk kutatási koncepciónkat a Róth Miksa Emlékháznak. A visszajelzésekből is kiderült, amit mi is sejtettünk: bár egyikünknek sem volt korábbi tapasztalata látogatókutatás terén, a projekt erőssége nem annak kidolgozottsága volt, hanem a kreatív, vizuális ötletek. Nagy örömünkre az ötleteket az intézmény inspirálónak és hasznosnak találta.

Zárásképpen nagyon köszönjük a lehetőséget és a közös munkát. Örömmel töltött el bennünket, hogy a félév egy olyan végeredménnyel zárult, amely valódi segítséget nyújthat egy közösségi, művelődési intézmény számára, miközben az egyéni ismereteink és élményeink is bővültek az Emlékház munkájának megismerése révén. A folyamat során nemcsak Róth Miksa lenyűgöző életművébe és a múzeum belső működésébe nyertünk betekintést, hanem megtapasztaltuk azt is, miként alakul át egy elméleti elképzelés - a részvételre építő múzeum és a közösség mozgósításának eszméje - konkrét, megvalósítható tervekké.

Különösen inspiráló volt megtapasztalni, hogy hallgatóként, különböző szakokról érkezve eltérő nézőpontokat vittünk a közös munkába, amelyeket végül egységes egésszé tudtunk formálni. Továbbá szakmailag szintén meghatározó folyamat volt számunkra egy komplex látogatókutatási terv felépítésének megismerése, ahol megtanultuk, milyen szempontokat - a demográfiai adatoktól a pszichológiai motivációkig - kell mérlegelnünk a hatékonyság érdekében. Mindenképpen magunkkal visszük a Múzeumnak azt a gondolatformáló szemléletét, miszerint az örökségvédelem akkor a legerősebb, ha a közösséget is bevonjuk az alkotásba.

A csapat tagjai: Deák Róza, Honvári Bálint, László Emese, McKinley Debóra

A kurzus vezetője: Mácsai Ágnes

A bejegyzés trackback címe:

https://rothmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr5819057738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

ROTHMUZEUM BLOG

A #rothmuzeumblog egy felület, ahol az elmúlt években összegyűjtött tudásanyagot megmutatjuk; egy platform, amely mindarról szól, ami foglalkoztat minket; egy blog, amelyet a múzeum munkatársai és gyakornokai együtt készítenek.

Friss topikok

Címkék

1865 (2) akademikusstilus (1) alparignac (2) arisztokrácia (1) artnouveau (1) barczyistvan (1) beszamolo (1) bethlengabor (1) biblia (1) bocskaiistvan (1) budapest (7) budapest100 (1) butor (1) cement (1) claradriscoll (1) csaladiprogram (1) családtörténet (1) deakferenc (1) design (1) driscoll (1) dsidajeno (1) eklektika (1) eletmod (1) eletrajz (2) emlekhaz (1) english (10) enterior (1) epiteszet (5) epitoipar (1) evfordulo (2) favrile (1) ferencjozsef (2) festeszet (1) franciaorszag (1) gazdasag (1) gierglkalman (1) godollo (1) Gutenberg (1) gyakornok (10) gyakornokiprogram (9) gyar (1) gyerek (1) gyerekprogram (1) hernad (1) historizmus (4) interju (4) ipar (1) iparmuveszet (6) ipartortenet (1) irodalom (1) iskola (1) iskolaepiteszet (1) jokaimor (1) kalvinter (1) kepzomuveszet (1) keresztenyseg (2) kiallitas (1) kiralyiberpalota (1) klasszicizmus (1) kolomanmoser (1) kolteszet (1) koraujkor (1) korbfloris (1) korforgasban (1) korosfoikrieschaladar (1) kosztolanyidezso (1) kozepkor (1) kozosseg (12) kozossegimuzeum (12) lakasmuzeum (2) latogatomeres (1) lechnerodon (1) louiscomforttiffany (1) magyarede (1) maraisandor (1) marketing (1) mecenatura (1) millenium (1) MOME (1) mutargyleiras (2) művészet (16) muvesztelep (1) muzeum (7) múzeum és mindennapok (18) muzsa (1) nagysandor (2) nemzetiunnep (1) olmozottuveg (1) olmozottuvegablak (5) olomuvegablak (1) örökimádás templom (1) parizs (1) partnerek (1) pestbuda (1) pohar (1) polgarmester (1) politika (3) portre (2) preraffaelita (1) program (1) projekt (1) quitterzsigmond (1) reformacio (1) reneszansz (1) reok-palota (1) romantika (1) roth160 (2) rothmiksa (11) schwarzlot (1) svajc (1) szabadsagharc (1) szabolorinc (1) szecesszio (8) szeged (1) szentharomsag (1) szimbolum (1) tarsadalom (2) templom (2) termeszet (1) thonet (1) tiffany (1) tortenelem (5) történelem és életmód (8) tudomany (1) urbanisztika (1) uveg (1) uvegablakterv (1) uvegfesto (1) vagojozsef (1) vagotestverek (1) vallas (1) varosepites (1) vilagkiallitas (2) walla (1) wallajozefin (1) wallajozsef (1) williamblake (1) williamwordsworth (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása