#ROTHMUZEUMBLOG

AHOL A MŰVÉSZET GYÓGYÍT - BESZÉLGETÉS DARÓCZI VIRÁG MŰVÉSZETTERAPEUTÁVAL

2021-ben kezdtem el dolgozni a Róth Miksa Emlékház és Gyűjteményben, nem sokkal azután, hogy egy MOME-s, művészeti neveléssel foglalkozó képzés keretein belül magam is kapcsolatba kerültem a művészetterápiával. Szinte azonnal éreztem, hogy a ház intim jellege, megkapó hangulata izgalmas kísérletre hív. Sok újdonság gondolata kavargott akkoriban a fejemben, de azt is tudtam,hogy szeretném meghonosítani Róth Miksa egykori otthonában az általam oly nagyra tartott képzőművészeti művészetterápiát, mégpedig különleges módon: úgy, hogy a kiállított alkotások maguk is részévé váljanak az önismereti folyamatnak.

Az ötlet egyik alapját az új muzeológia módszertana, eszköztára, modern tárgyértelmezése, a tárgyak többrétegű jelentése adta; a másikat pedig az a vágy és felismerés, hogy akik részt vesznek egy művészetterápiás alkalmon, egészen másképp kapcsolódnak majd Róth Miksa örökségéhez és egykori személyes tereihez, mint egy hagyományos látogató. Személyes, egyedi viszony alakul ki ezzel résztvevő és műtárgy között, a múzeum igazi részvételi, inkluzív térré válik, a művészeti és személyes hagyaték pedig a lelki gyógyulás, az útkeresés eszközévé lényegül át.

Hatalmas öröm számomra, hogy öt évvel ezelőtt e projekt hajnalán Daróczi Virágban emberileg és szakmailag is partnerre leltem, és múzeumi kísérleteim elindulhattak a művészetterápia útján is. Mindebből azóta olyan sikeres kezdeményezés nőtt ki, hogy 2026 őszén már a hatodik évadunkat indítjuk – folyamatosan teltházas művészetterápiás programjainkkal.

Az elmúlt öt évről beszélgettem a most megjelenő interjúban Virággal, aki először mutatkozik be a blogon olvasóközönségünknek, bár úgy hiszem, nem utoljára: a beszélgetés során ugyanis számos nosztalgikus emlék, közös élmény sarkallt arra minket, hogy a Róth Miksa Emlékház és Gyűjteményben működő sikeres múzeumi művészetterápia projektet több oldalról és új fórumokon is bemutassuk a jövőben az érdeklődőknek.

Daróczi Virág művészetterapeuta
Fotó: Nikol Fuska

Kolocz Dóra: Emlékszel még arra, hogyan született meg 2021-ben a Róth Miksa Emlékház és Gyűjtemény művészetterápiás programjának ötlete? Mi volt az első gondolatod, amikor először beszélgettünk erről?

Daróczi Virág: Arra nagyon emlékszem, hogy elképesztően lelkes voltam, és nagyon hálás voltam neked az ötletért és a lehetőségért. Akkor még csak egy éve végeztem művészetterapeutaként, alig volt tapasztalatom, úgyhogy leginkább ez a hatalmas lelkesedés mozgatott. Nagyon örültem a lehetőségnek, hogy kísérleti művészetterápia csoportot tarthatok egy ilyen csodás helyen, és rögtön elkezdett járni az agyam azon, hogy mi mindent lehetne csinálni. Éppen egy balatoni nyaralásra készültem, és vittem magammal egy füzetet, amit a csoport tervezésére szántam. Ebbe írogattam a témákat, gyakorlatokat, ötleteket, amik eszembe jutottak. Most, az interjú miatt elő is kerestem ezt a füzetet, és nagyon jó volt öt év után újra belelapozni. Az egyik gyakorlatot már akkor felírtam magamnak, hogy szeretném behozni, aztán valahogy nem került rá sor. Végül öt évvel később, az idei évadzáró nyári csoporton próbáltam ki. Jó érzés belegondolni, hogy egy ötlet ennyi ideig ott lapult abban a kis füzetben, mire végül megtalálta a helyét. 

K.D.: A programok kísérleti jelleggel indultak. Mit jelentett számodra akkor az, hogy „kísérleti” művészetterápiás programokat hozunk létre egy múzeumban? Volt benned bizonytalanság vagy inkább kíváncsiság?

D.V.: Kíváncsiság bőven volt bennem, és persze bizonytalanság is. Akkor még én sem ismertem igazán a múzeumot, talán egyszer jártam ott előtte, így kérdés volt számomra, hogyan tud majd összekapcsolódni a múzeumi tér és a művészetterápia. Korábban úgy jártam kiállításokra, hogy mindent elolvastam, amit csak lehetett: fontos volt, hogy tudjam, mit látok, ki készítette, mi a története. A művészetterápiában viszont sokkal inkább a saját benyomásainkkal dolgozunk. Mit indít el bennem egy alkotás? Mit veszek észre rajta? Mi az, ami valamiért megszólít? Már a kísérleti alkalmakon is érdekes volt megtapasztalni, hogy ugyanarra az alkotásra mennyire másképp néz az, aki jól ismeri Róth Miksa munkásságát, és az, aki először ott találkozik vele.
Az első csoportok még a földszinti kiállítótérben zajlottak, hiszen akkor még nem volt meg a mostani tágas műhelyünk. Gyönyörűen hangzik, hogy Róth Miksa üvegablakai között alkotunk – és tényleg az –, de bennem az is felmerült, hogy vajon mennyire viszi majd el a figyelmet maga a tér. Sok mindent akkor tapasztaltunk ki: hogyan használjuk a múzeumot, mennyit adjunk át az alkotások hátteréből, és hogyan kapcsolódjunk hozzájuk a saját benyomásainkon keresztül. Talán éppen ezt jelentette számomra akkor a „kísérleti” jelleg: volt egy elképzelésünk, de a gyakorlatban fedeztük fel, hogyan tud igazán jól működni.

K.D.: A kezdetekkor te is más szakmai életszakaszban voltál, mint most. Mit tanított neked ez a közös munka az elmúlt években? Van olyan dolog, amit ma már egészen másképp csinálnál (vagy csinálsz), mint 2021-ben?

D.V.: Amikor elkezdtem a Róth Miksa Emlékház és Gyűjteményben csoportokat tartani, még csak egy éve végeztem művészetterapeutaként, úgyhogy tulajdonképpen ezzel a közös munkával párhuzamosan alakultam én is csoportvezetőként. Öt év alatt rengeteg tapasztalatot szereztem, sokat formáltam a csoportok struktúráján, miközben a lényegi alapok nem változtak. Az első csoportok még konkrét tematika nélkül indultak, 2022-től viszont mindig választottunk egy témát. Az évek során foglalkoztunk többek között az útkereséssel, a kapcsolódással, a nőiséggel, a szabadsággal és a természettel. A Múzeumok Őszi Fesztiváljához kapcsolódva olyan témák is bekerültek a csoportokba, mint az Ízek, érzések, énkép vagy a Stílus & Önkifejezés. Róth Miksa munkásságából pedig rengeteg ötletet tudunk meríteni ezekhez a témákhoz, és sokszor innen indul el az egész tervezés.

Ami bennem változott, az talán leginkább a rugalmasság és a magabiztosság. Ma már többféle lehetőség van a fejemben, és bár mindig van egy előzetes tervem, sokkal inkább ahhoz igazítom az alkalmat, amit az adott csoport hoz. Ha előkerül egy fontos téma, tudok teret hagyni neki, és a váratlan helyzetekben is biztosabban tudom tartani a csoportot. Sokkal tudatosabb lettem abban is, mennyire fontos már az elején lefektetni azokat a kereteket, amelyek között mindenki biztonságban érezheti magát. Ebben az öt év tapasztalata mellett a folyamatos szupervíziónak is nagyon fontos szerepe van.

Virág csoportvezetés közben
Fotó: Nikol Fuska

K.D.: Mitől más művészetterápiás tér a Róth Miksa Emlékház és Gyűjtemény, mint bármilyen más helyszín, ahol dolgozol?

D.V.: Egy múzeumi közeg már önmagában megad egy hangulatot az alkotáshoz. Körülvesznek minket a műtárgyak, a színek, a formák, rengeteg mindenből lehet inspirációt meríteni. De szerintem nemcsak maga a tér teszi különlegessé, hanem az is, hogy kik érkeznek ide. Sokan már ismerik és szeretik a múzeumot, ezért találnak rá a művészetterápiás programokra is, így eleve van egy kapcsolódásuk ehhez a helyhez és a művészethez.

Persze olyan is érkezik, aki korábban még sosem járt itt, esetleg Róth Miksa munkásságát sem ismeri. Ilyenkor ott van a kíváncsiság és a nyitottság, hogy most szeretné felfedezni. Emiatt nagyon különböző kapcsolódásokkal érkeznek a résztvevők, és ez a csoportban is sokat tud adni.

K.D.: Mit tud hozzáadni a terápiás folyamathoz maga a múzeumi tér? A ház, a lakás enteriőrje, a művészeti alkotások, a tárgyak, az atmoszféra?

D.V.: Sokan mesélik, hogy már útközben elkezdenek egy kicsit lelassulni, mert tudják, hogy olyan helyre érkeznek, ahol néhány órára kiszakadhatnak a hétköznapokból. Szerintem ehhez maga a ház is rengeteget hozzátesz. Már az érkezés is különleges: a belváros közepén egyszer csak belépünk egy csendes, nyugodt kis kertbe, ahol minden évszaknak megvan a maga szépsége, virágokkal, falevelekkel, madárcsicsergéssel. 

Közben maga a múzeum vizuálisan nagyon gazdag és mozgalmas. Ott vannak az üvegablakok, a lakás enteriőrje, rengeteg apró részlet, amit fel lehet fedezni. Ez nagyon sok inspirációt ad az alkotáshoz is: van, hogy egy konkrét műtárgyból indulunk ki, máskor egy szín, egy forma vagy egy fogalom a kiindulási pont. Így a múzeumi tér tulajdonképpen már azelőtt elkezd hatni ránk, hogy leülnénk alkotni.

K.D.: A Róth Miksa Emlékház és Gyűjteményben a résztvevők nem egyszerűen „művészettel találkoznak”, hanem egy konkrét művész és egy konkrét életmű örökségével is. Hogyan jelenik meg Róth Miksa személye és művészete a művészetterápiás folyamatokban?

D.V.: Róth Miksa jelen van. Ahogy találkozunk az alkotásaival, egy kicsit hozzá is közelebb kerülünk, és közben az életterébe is beléphetünk. Bemehetünk a nappalijába, a hálószobájába, elsétálhatunk a kandallója mellett, körülöttünk vannak azok a képek és tárgyak, amelyek az ő mindennapjainak is részei lehettek. Ettől valahogy ő maga is közelebb kerül, nemcsak az alkotó, hanem az ember is.

A művészetterápiás folyamatban ezekhez is a saját benyomásainkon keresztül kapcsolódunk. Van, hogy egy alkotása szólít meg valakit, máskor egy részlet, egy tárgy vagy valami az egykori otthonából indít el egy gondolatot, érzést vagy emléket. Így Róth Miksa és az életműve folyamatosan ott van velünk, de  egy kicsit mindig más oldaláról találkozunk vele.

K.D.: Az elmúlt években nagyon különböző témák köré szerveződtek a programok, az egyszeri workshopoktól a többalkalmas zárt csoportokig. Miben más a két forma szakmailag és emberileg? Mit tud egy 1–2 alkalmas workshop, és mit tud egy 4–6 alkalmas zárt csoport, amit a másik forma nem?

D.V.: Egy workshop inkább lehetőséget ad arra, hogy valaki belekóstoljon a művészetterápiába, néhány órára kiszakadjon a hétköznapokból, elmerüljön az alkotásban és közben egy kicsit önmagára is figyeljen. Akár egyetlen alkalom is elindíthat valamit, ami aztán tovább dolgozik benne.

Egy zárt csoportban több időnk van, így fokozatosan mélyülhet a folyamat. Hétről hétre ugyanazokkal az emberekkel találkozunk, egyre jobban megismerjük egymást, és közben a bizalom is folyamatosan épül. Nagyon különböző élethelyzetből érkező emberek kerülhetnek egy csoportba, és sokat adhat, amikor ugyanarra a témára egészen más nézőpontokból nézünk. Az alkotás nonverbális útja pedig sokszor abban is segít, hogy valami először színekben, formákban jelenjen meg, amit később talán szavakkal is könnyebb kifejezni. Egy ilyen folyamat elindíthat vagy továbbvihet valakit az önismereti útján, és akár arra is ösztönözheti, hogy más formában tovább foglalkozzon azzal, ami közben megérintette.

K.D.: Az évek alatt kialakult egyfajta „Róth-művészetterápiás” gondolkodás vagy módszer? Ha igen, hogyan írnád le ezt néhány mondatban?

D.V.: Azt hiszem, az évek alatt tényleg kialakult egyfajta „Róth-művészetterápiás” gondolkodás. Ennek fontos része, hogy a múzeumot nemcsak helyszínként használjuk, hanem maga a tér, az alkotások és időnként a kert is bekerül a folyamatba. Egy workshopon is mindig kapcsolódunk valamilyen módon a múzeumhoz, a hosszabb csoportfolyamatokban pedig erre többféle lehetőségünk van: bejárjuk a kiállítást, egy-egy alkotással dolgozunk, vagy egy színből merítünk inspirációt. A befogadó művészetterápia így kisebb-nagyobb mértékben minden alkalmon jelen van.

Már egészen az első, kísérleti időszakban elkészítettük a Róth-kártyákat is, amik Róth Miksa alkotásainak, használati tárgyainak részleteiből készültek. Gyakran ezekkel jelentkezünk be egy csoport elején, vagy ezek segítségével zárjuk le az alkalmat. Lehet választani közülük egy hangulathoz, érzéshez vagy ahhoz, amit valaki magával visz az aznapi alkalomból.

Művészetterápiához használt kártyák, rajta a Róth Miksa Emlékház és Gyűjtemény alkotásainak részletei
Fotó: Nikol Fuska

K.D.: Mi volt az elmúlt öt évben a legemlékezetesebb pillanatod a Róth Miksa Emlékház és Gyűjteményben?

D.V.: Hűha, öt évből nagyon nehéz egyetlen pillanatot választani! Ráadásul nekem a Róth Emlékház sokkal több lett annál a helynél, ahol  “csak” csoportokat tartok. Résztvevőként is sok emlékezetes pillanatot szereztem itt, úgyhogy most ezek közül hozok néhányat.

Még 2021-ben hallgattam meg Szederkényi Olga beszélgetését Boldizsár Ildikóval - azóta is emlékszem az egyik mesére, amit akkor hallottam. 2022 nyarán pedig a múzeum kertjében vetítették a Legjobb tudomásom szerint című filmet, és a két rendezővel is hallhattunk egy szuper beszélgetést. Ez különösen emlékezetes este volt számomra: egy olyan filmet néztünk meg, amiről nagyon is fontos beszélni.

K.D.: Van olyan mondat, kép vagy résztvevői reakció, ami valamiért különösen megmaradt benned?

D.V.: Nagyon sok apró pillanat és reakció megmaradt bennem az évek során. Jó látni például, amikor valaki egyre szabadabban alkot, bátran nyúl az eszközökhöz, és közben a saját ötleteit is behozza a folyamatba. Volt, aki kiment a kertbe inspirációért, és onnan hozott valamit az alkotásához. Megmaradnak azok a csillogó szemek is, amikor előkerül például a csillámos festék, és valaki rögtön értük nyúl. Ezekben a pillanatokban nagyon jól látszik az a fajta kíváncsiság és felszabadultság, amit az alkotás elő tud hozni, és ezt mindig jó megtapasztalni.

Művészetterápia eszközök és hangulatok
Fotó: Nikol Fuska

K.D.: Mit gondolsz, miért ilyen népszerű a művészetterápia a múzeumban? Mitől működik jól? Mi történik ott, amit talán máshol nehezebb lenne elindítani?

D.V.: Szerintem a múzeum egyfajta biztonságos kapcsolódási pontot ad. Sokan már ismerik és szeretik a helyet, így egy ismerős közegben találkozhatnak a művészetterápiával is. Talán az is sokat számít, hogy itt a művészet felől is meg lehet érkezni az önismerethez: valakit először Róth Miksa alkotásai, a múzeumi tér vagy egyszerűen az alkotás lehetősége szólít meg, és ezen keresztül találkozik egy számára új módszerrel. Így azokhoz is könnyebben eljuthat a művészetterápia, akik korábban még nem ismerték vagy nem próbálták.

K.D.: Mi az, amit szerinted a résztvevők magukkal vihetnek egy művészetterápiás alkalomról – azon túl, amit ott elkészítenek?

D.V.: Talán leginkább a nyitottságot és az alkotás örömét. Azt a tapasztalatot is magukkal vihetik, hogy az alkotáson keresztül olyan érzésekhez is közelebb kerülhetnek, amelyeket előtte nehéz volt szavakba önteni.

K.D.: Ha egyetlen mondatban kellene meghívnod valakit a következő Róth-művészetterápiás programra, mit mondanál neki?

D.V.: Egy hely, ahol Róth Miksa művészete inspirációvá válik, az alkotáson keresztül pedig egy kicsit önmagunkhoz is közelebb kerülhetünk.